Biztosan mindenki tapasztalta már azt a jelenséget – akár magánál, akár másoknál -, hogy egy eseményre való visszaemlékezéskor könnyebb felidézni a negatív részleteket, mint a pozitívakat. Vagy ha a jövőbe tekint, inkább a rossz dolgokat vetíti előre, azok bekövetkezését tartja valószínűbbnek, mintsem a jó vagy semleges eseményekét. A pozitív élmények mintha kevésbé számítanának, mint a negatívak. Sokszor úgy tűnik, mintha a negatív dolgok evidensebbek, megszokottabbak, énazonosabbak lennének: „annyira tipikus, hogy mindig ez történik velem”. Amikor valaki szorongással, lehangoltsággal küzd, akkor ez még fokozottabban jelentkezik nála.
Hierarchikus rendszer az elménkben – a kognitív struktúra
Ahhoz, hogy értsük, mi történik a fent bemutatott esetekben, tisztában kell lennünk a kognitív struktúra fogalmával. A kognitív szó megismerőt jelent. Arra vonatkozik, hogy hogyan értelmezzük, hogyan ismerjük meg a minket körülvevő világot, milyen jelentéseket adunk a velünk történő eseményeknek. Ezt a megismerő folyamatot az elménkben működő kognitív struktúra irányítja oly módon, hogy aktívan alakítja a minket érő információkat.
A kognitív struktúra egy modell, mely a pszichénk működését képezi le. Szerkezete hierarchikusan képzelhető el. Három szintje van, melyek különböznek egymástól abban, hogy a tudatosság számára mennyire hozzáférhetőek, tartalmuk milyen mértékben konkrét vagy általános, és mennyire nehéz őket módosítani. A legmélyebb, legkevésbé tudatos szintjén helyezkednek el az alapsémák vagy maghiedelmek. Ezek a magunkhoz, másokhoz, a világhoz való legalapvetőbb viszonyulásaink. Az alapsémákat a legnehezebb módosítani. A tudatossághoz közelebb, a sémák fölött találhatók a másodlagos feltételezések, melyek hozzáférhetőségben, általánosságban és módosíthatóságban egy köztes szintet képviselnek. A leginkább konkrét, legkönnyebben tudatosítható és módosítható kogníciók pedig a struktúra legfelső szintjén lévő, konkrét helyzetekre vonatkozó automatikus gondolatok.
Az alapsémák lehetnek adaptívak és maladaptívak. Az adaptív alapsémák viszonylag árnyaltak, reálisak, segítenek megfelelően alkalmazkodni a valósághoz. A maladaptív alapsémák viszont erősen torzítottak, és megnehezítik azt, hogy hatékonyan küzdjünk meg a különféle helyzetekkel. Adaptív alapséma például, hogy „alkalmas vagyok”. Ha valaki ilyen alapsémával rendelkezik, akkor egy munkahelyi vagy iskolai kudarc után nem értékeli le magát. Ehelyett megmarad benne az a tudat, hogy alapvetően kompetens, és reálisan megvizsgálja, hogy mi okozhatta a sikertelenséget. Ha azonban van egy olyan maladaptív alapsémája, mely szerint „alkalmatlan vagyok”, akkor a kudarc ezt a sémát aktiválhatja. Ebben az esetben az lesz a meggyőződése, hogy valóban alkalmatlan és a sikertelenség is ennek a bizonyítéka. Az sem számít ilyenkor, ha korábban jó eredményeket ért el. Az alapsémák kicsi korban jönnek létre azoknak az interakcióknak, tapasztalatoknak a hatására, melyeket gyermekkorunkban a számunkra fontos személyekkel, különféle helyzetekben éltünk át.
A sémák az önmagukkal kongruens információkat, mint egy mágnes, magukhoz vonzzák, amely ellentmond nekik, azt viszont taszítják. Fő funkciójuk, hogy egyszerűsítsék, nevükhöz illően sematizálják az információkat. Erre egyfelől szükségünk van, hiszen, ha ez nem így lenne, elvesznénk az információk tengerében. Másfelől azonban a maladaptív sémák esetében ez a működés súlyosan torzítja az információfeldolgozást, és ahogy láthatjuk, a jelenségek egy nagy csoportját, melyek nem illeszkednek a sémába, nem integrálja. Ez a folyamat a sémák fennmaradásához vezet, hiszen, ha nincs ellentmondó információ, akkor a sémát sem kényszeríti semmi változásra. Mindez a meglévő énkép és világkép fennmaradását segíti elő, még akkor is, ha ezek negatívak. A kialakult énképünk és világképünk az önazonosságunk részét képezik, ezért megkérdőjelezésük szorongást, bizonytalanságot kelt. Az ismerős tapasztalatok, még ha fájdalmasak is, sajátos módon mégis a megszokottság érzésével töltenek el. Ezek megkérdőjelezése a terápiában a gyógyulás feltétele, de pont a bizonytalanság, amit a megváltoztatásukra irányuló törekvés idéz elő, nehezíti meg a változást.
Az énkép és a világkép stabilitásának megőrzése – működésbe lépnek a kognitív torzítások
A maladaptív alapsémák aktiválódásakor, azok fennmaradásának érdekében lépnek működésbe az úgynevezett kognitív torzítások. Ezek az információ torzításának sajátos mechanizmusai, öntudatlan, automatikus kognitív „manőverek”, melyeket a sémák működtetnek. Funkciójuk az, hogy a személyt érő, a sémákkal ellentétes információkat olyan módon átalakítsák, torzítsák, hogy azok beleilleszkedjenek a sémákba. A kognitív torzításokat hasonlíthatjuk egy speciális szemüveghez, mely a fény bizonyos hullámhosszait teljesen kiszűri, és amit átenged, azt is eltorzítja. Amikor a kognitív torzításaink működnek, akkor csak a valóság bizonyos részeit látjuk meg, és azokat is eltorzítva észleljük. Amikor a torzítások aktívak, akkor a személy helyzetértelmezését sokkal inkább a sémája határozza meg, nem pedig a valóság.
Tehát a sémák minden módon arra törekszenek, hogy fenntartsák és beigazolják önmagukat. Ennek a működésnek sajátos eszközei a kognitív torzítások. A kognitív torzításokat David Burns írta le Feeling good. The new mood therapy (1980) c. könyvében. A következő bejegyzésben mindegyiket részletesen áttekintjük.
Szakirodalom
- Beck, J. S. (2002): Kognitív terápia kezdőknek és haladóknak. Magyar Viselkedéstudományi és Kognitív Terápiás Egyesület. Budapest
- Burns, D. (1980): Feeling good. The new mood therapy. Harper Collins Publishers
- Perczel-Forintos D. – Mórotz K. (szerk.) (2019): Kognitív viselkedésterápia. Medicina Könyvkiadó
- Tringer L. (2019): A pszichiátria tankönyve. Semmelweis Kiadó és Multimédia Stúdió