Aki átélt valaha pánikrohamot, és megtapasztalta az ezzel járó intenzív szorongást, az ijesztő testi tüneteket és a kontrollvesztéstől való félelmet, mindent szeretne megtenni annak érdekében, hogy ez többé ne forduljon elő.  A rohamok azonban bejósolhatatlannak és kontrollálhatatlannak tűnnek, ezért az érintettek számára kiszámíthatatlan, hogy mikor tör rájuk a következő rosszullét, és ez tovább fokozza szorongásukat. A pánikzavar kognitív viselkedésterápiás megközelítése rávilágít arra, hogy a pánikrohamok látszólagos kaotikusságuk ellenére rendelkeznek egy sajátos belső dinamikával. A terápia ennek a jellegzetes önrontó, önfenntartó működésnek a tudatosítására és megszakítására irányul.

Egyszeri rosszullét vagy tartósan fennálló pánikzavar?

A pánikbetegség a szorongásos zavarok közé sorolható. Egy pánikroham átélése még nem jelenti azt, hogy a személy pánikzavarban szenved. Pánikrohamot az emberek 10%-a tapasztal élete során, azonban az úgynevezett elsődleges, diagnosztizálható pánikzavar, melyre a visszatérő pánikrohamok jellemzőek, a népesség 2-4 %-ában fordul elő.

A pánikrohamok nagyon jellegzetes karakterisztikumokkal rendelkeznek. Időben jól behatárolható szorongásos rohamokról van szó, határozott kezdetük és végük van. A rohamokra jellemző a rendkívül intenzív szorongás, félelem és diszkomfortérzés. Emellett tizenhárom tünet közül legalább négynek kell egy időben teljesülnie és hirtelen maximumra fokozódnia ahhoz, hogy pánikrohamról beszélhessünk. Tipikus tünet az erős vagy felgyorsult szívdobogás, mellkasi fájdalom, légszomj és fuldoklásérzés. Ezekhez remegés, izzadás, szédülés, hidegrázás vagy éppen felhevülés társulhat. Hasi panaszokról, hányingerről is gyakran beszámolnak az érintettek. Jelentkezhetnek furcsa, szokatlan testérzetek, mint a bizsergés vagy zsibbadás. Gyakran előfordul, hogy a roham során a személy a megszokottól eltérőnek, idegennek, távolinak érzékeli a világot vagy önmagát. Nagyon jellemző a pánikrohamokra a halálfélelem, illetve a rettegés a megőrüléstől és a kontrollvesztéstől.

A pánikzavar diagnózisához a visszatérő, ismétlődő pánikrohamok mellett jelen kell lennie egy tartós félelemnek attól, hogy a rosszullétek megismétlődnek vagy végzetes következményekkel  járnak. A személy, mivel tart a rosszullétek ismétlődésétől, arra törekszik, hogy megelőzze azokat. Ennek következtében elkerüli a helyzeteket, ahol korábban a rohamok jelentkeztek vagy ahol feltételezi, hogy jelentkezhetnek, így az élettere jelentősen beszűkül. A pánikzavar diagnózisához természetesen ki kell zárni, hogy nem más pszichológiai, illetve testi betegség, például pajzsmirigy-túlműködés vagy szív-érrendszeri probléma áll a tünetek hátterében, továbbá nem gyógyszer vagy élvezeti szer okozta azokat.

Kiút a pánik önfenntartó köréből

A pánikzavar kognitív viselkedésterápiás megközelítése szerint (Clark és Salkovskis, 1988) a pánikzavarban szenvedő személyekre jellemző, hogy fokozottabban figyelik önmagukat, könnyebben észreveszik, ha valamilyen szokatlan testi érzésük jelentkezik, és hajlamosak ezt katasztrofizáló módon értelmezni. Ha például a szívük a megszokottnál erősebben dobog, akkor erre rögtön felfigyelnek és hajlamosak azt gondolni, hogy ez valamilyen súlyos betegség jele. A pánikroham gyakran szokatlan testi érzetekkel indul: erős szívdobogással, szédüléssel, légszomjjal, melyek egyben a szorongás tünetei is. A személy ezeket észreveszi és katasztrofizáló módon értékeli. Ez azt jelenti, hogy a reálisnál sokkal súlyosabbnak, egy azonnal bekövetkező fizikai vagy mentális katasztrófa előjelének tekinti, tehát attól fél például, hogy szívrohamot kap vagy megőrül. Ezek a negatív gondolatok tovább fokozzák a szorongást, így annak testi tünetei is tovább erősödnek. Egyre hevesebben ver a személy szíve és egyre furcsábban érzi magát. Vannak, akik a szorongás következtében hiperventillálnak, vagyis gyorsan és mélyen veszik a levegőt, ami tovább fokozza a szédülést, a fizikai rosszullétet. A személy ilyenkor önkéntelenül még jobban figyel testi tüneteire, melyek erősödése egyre jobban megijeszti, ettől még rémisztőbb dolgokra gondol, és így tovább. Ilyen módon erősítik fel egymást a gondolatok, az érzelmek, a testi tünetek és a viselkedés, míg a pánikroham el nem éri maximális intenzitását.

A pánikroham önfenntartó körének megértése elvezet a pánikzavar pszichoterápiás kezeléséhez is. A kognitív viselkedésterápia célja ennek az önrontó körnek a tudatosítása és megszakítása a megfelelő terápiás eljárások alkalmazásával. A terápia egyrészt arra irányul, hogy kiigazítsuk a testi jelenségek katasztrofális értelmezését. Emellett megtanítjuk a személyt a szorongás, a pánikrohamok kezelése során alkalmazható technikákra. Harmadrészt arra is szükség van, hogy a páciens fokozatosan kitegye magát a pánikroham szempontjából kritikus helyzeteknek, és megtanulja kezelni ott fellépő szorongását. A pszichoterápia mellett bizonyos esetekben szükség lehet gyógyszeres kezelésre is.

A kezeletlen pánikzavar jelentősen rontja a betegek életminőségét és súlyos pszichoszociális következményekhez vezethet. Éppen ezért rendkívül fontos az időben elkezdett, szakszerű kezelés, melynek hatására rövid idő alatt, akár néhány héten belül látványos javulás érhető el.

 

Szakirodalom

  • Bánki M. Cs. – Belső N. – Purebl Gy. (2015): Szorongásos zavarok. Pánikzavar In: Füredi J. – Németh A. (szerk.): A pszichiátria magyar kézikönyve. Medicina Könyvkiadó. 277-279. o.
  • Clark., D. M. – Salkovskis., S. M. (1988): Cognitive treatment for panic attacks. Therapist Manual. Oxford University Press
  • Kopp M. – Fóris N. (1995): A szorongás kognitív viselkedésterápiája. Végeken Kiadó
  • Mórotz K. (2019): A pánikbetegség és az agorafóbia kognitív viselkedésterápiája. In: Perczel-Forintos D. – Mórotz K. (szerk.): Kognitív viselkedésterápia. Medicina Könyvkiadó. 231-262. o.